Erdő Péter bíboros húsvét vigíliáján: A húsvét titka átértelmezi egész életünket

A szertartáson együtt ünnepelt Mohos Gábor segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa.

Az idei húsvéti vigília a bazilika lépcsőinél vette kezdetét a tűzszentelés szertartásával. Miután Erdő Péter bíboros megáldotta a tüzet, az arról vett lánggal meggyújtották a húsvéti gyertyát, amely a halott Jézust szimbolizálja. A gyertyán fellobbanó tűz a föltámadás pillanatát jeleníti meg. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, az Ő feltámadását, mely esemény bevilágítja a templom sötétjét, és egyúttal a világ sötétjét is, hogy új reményt adjon.

Miután a bazilikában a húsvéti gyertyáról szétosztották Krisztus világosságát, meggyúltak a fények, felcsendült a húsvéti örömének, az Exultet, mely szövegéből megértjük, hogy a gyertya fénye miként szimbolizálja a feltámadást és a megváltást.

A húsvéti örömének elhangzása után kezdetét vette az igeliturgia, amely végigvezette a híveket az üdvösségtörténet nagy állomásain, eljutva az Újszövetségig. Ekkor felhangzott a Glória, Isten dicsőítése, és „visszatértek a harangok Rómából”, felszólítva a hívőket Krisztus halálon való győzelmének ünneplésére.

Erdő Péter bíboros szentbeszédében kiemelte: A húsvét titka átértelmezi egész életünket. Megmutatja, hogy életünk súlypontja az örökkévalóságban van, és hogy itt, a földön erre tekintettel kell gondolkoznunk, terveznünk és élnünk.
A feltámadás mutatja meg az ember és a dolgok igazi értékét – mondta a főpásztor és hozzátette: Többet ér a szeretetet gyakorolni itt, a földi életben, mint szeretetlenül, mohón, másokat félretaposva javakat és pozíciót szerezni, vagy akár az egész világot megnyerni is, ha a lelkünk kárát vallja.

Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

„Húsvét van, feltámadt az Úr! Ma lelkünk gyásza felvidul” – énekeljük sokszor húsvét ünnepén és az azt követő időben. Húsvét a legnagyobb öröm ünnepe, de ez az öröm a gyász és a szomorúság sötétjét eloszlató elemi világosság. A régi teológusok a harmincadik zsoltár soraival érzékeltették ezt az igazságot. „Ha este sírás látogat is meg, reggel visszatér az öröm” (Zsolt 30,6). Nagypénteken estére már csak a gyász marad. A halott Üdvözítő temetése. A Keresztrefeszítettel együtt mintha eltemetnék a tanítványok reménységét is, mert hogyan lehetne szabadító, győztes Messiás az, akit az idegen megszálló hatalom szégyenletes büntetéssel kivégeztetett. A gyász és a szomorúság sok évig tartó lelkesedés és reménység temetését is jelentette. De reggel visszatért az öröm. Húsvét hajnalán először csak a feltámadás bizonytalan híre, azután a Feltámadottal való személyes találkozások bebizonyították, hogy mégis Krisztus az erősebb, hogy a názáreti próféta sokkal több még annál is, amit a Messiásra váró nemzedékek elképzeltek.

Az emmauszi tanítványok történetében azt olvassuk, hogy Jézus, a fel nem ismert Idegen elmagyarázza a két csüggedt tanítványnak az Írások igazi értelmét. Ami az emmauszi úton történt, az a tanítványok első nemzedékei körében talán éveket vett igénybe. Felismerést felismerés követett. Új hangon szólalt meg az egész Ószövetség, felfedezték a tanítványok mindazt, ami Mózes öt könyvében és prófétáknál Jézusról szól. Feltárult a zsoltárok messiási értelme is. Új fényben tűnt fel a már idézett harmincadik zsoltár negyedik verse: „Uram, lelkemet kihoztad a halál országából, megmentettél attól, hogy a sírba szálljak.” Lehet, hogy eredetileg halálveszélyből menekült meg valaki, de Krisztus feltámadásának fényében magából a halálból is megnyílt az út a menekülésre. És Jézus, mint jó Pásztorunk, első emberként támadt fel a halálból, de minket is átvezet a halál sötét völgyén, hogy az örök élet, az örök üdvösség boldogságára jussunk.

A húsvét titka átértelmezi egész életünket. Megmutatja, hogy életünk súlypontja az örökkévalóságban van, és hogy itt, a földön erre tekintettel kell gondolkoznunk, terveznünk és élnünk. A feltámadás mutatja meg az ember és a dolgok igazi értékét.
Többet ér a szeretetet gyakorolni itt, a földi életben, mint szeretetlenül, mohón, másokat félretaposva javakat és pozíciót szerezni, vagy akár az egész világot megnyerni is, ha a lelkünk kárát vallja.
Ennek az örömnek és reménynek az átélését, ennek a szeretetnek a megvalósítását kívánom mindannyiunknak.

Feltámadt Krisztus! Alleluja!”

A szentbeszédet követően Erdő Péter megáldotta a keresztvizet, megkeresztelt három felnőtt nőt, majd kiszolgáltatta nekik a bérmálás szentségét, ahogy az már az ősegyházban is gyakorlat volt. A jelenlévő hívek pedig megújították keresztségi fogadalmaikat.

Az ünnepi liturgia végén a bíboros vezetésével feltámadási körmenetet tartottak a bazilika körül.

Fotó: Wágner-Csapó József