Most virraszthatunk Krisztus mellett az Olajfák hegyén

A bíboros homíliájában emlékeztetett: három fő titkot ünneplünk a nagycsütörtök esti szentmisében: az Oltáriszentség és az egyházi rend szentségének alapítását, valamint a testvéri szeretet parancsát. Ezért ez az egyetlen húsvéti titok szentségi pillanata.
A bíboros kitért arra: már maga az utolsó vacsora is emlékezet volt, a jövőt megjelenítő emlékezet. Jézus ugyanis a keresztre feszítése előtt mondta, kezébe véve a kenyeret és a bort, hogy „ez az én testem, mely értetek adatik”, illetve, hogy „ez az én vérem, mely értetek kiontatik.” Jézust még nem feszítették keresztre, mégis, már feláldozott testét és vérét adta a tanítványoknak. Az isteni örökkévalóság szférájából hangzottak szavai, ahol a terv, az esemény és a hatás egyetlen isteni mindentudásban, számunkra elképzelhetetlen módon egységet alkot. Ahol egyesül a múlt, a jelen és a jövő. Az utolsó vacsora tehát túllép az egész anyagvilág keretein, megvilágítja, értelmezi és egy étkezés közösségében számunkra is érzékelhetővé teszi Krisztus megváltó halálának titkát.
A főpásztor kiemelte: most van itt az idő a hálaadásra. „Most imádhatjuk a legnagyobb örömmel az Oltáriszentséget. Most virraszthatunk a szenvedésére készülő Krisztus mellett az Olajfák hegyén, hogy megköszönjük neki értünk adott és nekünk kiosztott életét.”

Erdő Péter bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

Krisztusban Kedves Testvérek!
A választott népet nem a törvény előírásai őrizték meg élő közösségként, hanem a közös emlékezet. Igaz ez, testvérek, az Újszövetség választott népére, az egyházra is. Jézus halála és feltámadása után az utolsó vacsora emlékének nemcsak felidézésére, de jelenvalóvá tételére, külön közösségként gyűltek egybe Jézus tanítványai. Már az Apostolok Cselekedeteiben arról olvasunk, hogy a hívők még együtt imádkoznak a néppel a jeruzsálemi Templomban, de a kenyértörést már házanként végzik (vö. Ap Csel 2, 46), az csak az ő ünnepük. Azóta minden eucharisztikus ünneplés, minden szentmise annak az egyszeri titokzatos, Jézussal elköltött utolsó vacsorának a megújítása. Több mint egy közös emlék felidézése, mert az esemény mélysége, tartalma, átlényegítő ereje válik jelenvalóvá.
De különösen is emlékezés, esztendőnként visszatérő nagy emlékezés az utolsó vacsorára nagycsütörtök esti szentmiséje. Már XII. Piusz pápa 1955-ben úgy rendelkezett, hogy a korábbi időpont helyett ezt a szentmisét mindig este végezzék. A II. Vatikáni Zsinat után pedig ez az esti szentmise lett a húsvéti szent háromnap kezdete. A liturgikus évről és naptárról szóló szentszéki határozat kijelentette: „Az Úr szenvedésének és feltámadásának húsvéti szent háromnapja az ’Úr vacsorájának’ szentmiséjétől kezdődik, középpontja a húsvéti vigília szertartása, vége pedig a feltámadás vasárnapjának esti dicsérete. Erre utal Szent II. János Pál pápa 1995-ben kiadott nagycsütörtöki levelében, amelyben kijelenti: „Az utolsó vacsorával, amelyen Krisztus az Újszövetség áldozatának és papságának szentségeit alapította, kezdetét veszi a húsvéti szent háromnap.”

Három fő titkot ünneplünk tehát a mai szentmisében: az Oltáriszentség alapítását, az egyházi rend szentségének alapítását és a testvéri szeretet parancsát. Ez a szentmise ezért az egyetlen húsvéti titok szentségi pillanata. Fontos, hogy ilyenkor a helyi közösség, hívők és papok részvételével együtt ünnepeljen. Adjunk hálát együtt a szentmise, az Oltáriszentség és a papság ajándékáért.
Gondoljuk meg, hogy már maga az utolsó vacsora is emlékezet volt. A jövő megjelenítő emlékezete. Mert Jézus kenyeret vett a kezébe és azt mondta: „Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, mely értetek adatik”. A borról pedig azt mondta: „Ez az én vérem, mely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára”. Amikor ezek a szavak elhangzottak, Jézust még nem feszítették keresztre. De már feláldozott testét és vérét adta a tanítványoknak. Az isteni örökkévalóság szférájából hangzottak szavai, ahol a terv, az esemény és a hatás egyetlen isteni mindentudásban számunkra elképzelhetetlen módon egységet alkot. Ott múlt, jelen és jövő egyesül. Az utolsó vacsora tehát túllép az egész anyagvilág keretein, megvilágítja, értelmezi, és egy étkezés közösségében számunkra is érzékelhetővé teszi Krisztus megváltó halálának titkát. Az emberi tudat zavartan áll a paradoxon előtt. De ugyanígy gyönge a képzeletünk arra is, hogy a szentmise és az Oltáriszentségben jelenlévő Krisztus valóságát leírjuk. Mert egyetlen Krisztus áldozata, teljes értékű és minden bűnre megváltást szerez. És nem sokszorozódik meg a történelem során az egyes szentmisékben. Nem mutatnak be a papok Krisztus személyében másik áldozatot. De mégsem csupán a régi esemény emlékét idézik fel, hanem jelenvalóvá teszik azt teljes kegyelmi erejével.

Az Oltáriszentségben pedig Krisztus teste és vére van jelen, nem pusztán kegyelmi hatásával, hanem egészen egyedi és titokzatos módon. Olyan módon, amire az Egyház az átlényegülés kifejezést alkalmazza. Szent VI. Pál pápa tanítása szerint „Ámbár az Oltáriszentség jelképisége jól megérteti velünk ennek a szentségnek sajátos hatását, Krisztus titokzatos testének egységét, mégsem… meríti ki ennek a szentségnek a természetét... Ugyanis a Katolikus Egyházban… a keresztény nép hitérzéke, a Trentói Zsinat által kimondott dogma és magának Krisztusnak az Oltáriszentség megalapításakor mondott szavai egyaránt annak megvallását kívánják tőlünk, hogy az Oltáriszentség Megváltónknak, Jézus Krisztusnak a teste, mely a mi bűneinkért szenvedett, és amelyet a Mennyei Atya jóságosan feltámasztott”. A létezésnek olyan értelmében van jelen az Oltáriszentségben, melyet szavainkkal aligha tudunk kifejezni. Ezt az átváltozást az egyház az átlényegülés szóval illeti.

Most van itt az idő a hálaadásra. Most imádhatjuk a legnagyobb örömmel az Oltáriszentséget. Most virraszthatunk a szenvedésére készülő Krisztus mellett az Olajfák hegyén, hogy megköszönjük neki értünk adott és nekünk kiosztott életét. Ő ajándékozzon bizalmat és egymás iránt készséges, áldozatos szeretetet mindnyájunknak! Ámen.

A szentmise végén az Oltáriszentséget Erdő Péter bíboros a bazilika téli kápolnájába vitte, ahol kíséretével együtt csendben imádkozott.

Ezt követően Török Csaba plébános minden díszt eltávolított az oltárról, arra emlékeztetve, hogy Jézust megfosztották ruháitól.

Fotó:
Mudrák Attila