2026. október 18. vasárnap

Martos Levente Balázs: A legmélyebb igazságunkhoz kell visszatalálnunk

Felszentelésének kilencvenedik évfordulóját ünnepelte október 18-án a budapest-középső-ferencvárosi Páli Szent Vince-templom. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Martos Levente Balázs esztergom–budapesti segédpüspök volt. A Lipták István plébániai kormányzó vezette közösség kétnapos ünnepségsorozattal készült az évfordulóra.

Szombaton reggeli dicsérettel kezdődött az ünneplés, majd családi programokkal, közös ebéddel, Gedai Ágoston orgonakoncertjével és tanúságtételekkel folytatódott. Az estét taizéi énekekkel kísért szentségimádás zárta. A vasárnapi ünnepi szentmise kezdetén Martos Levente Balázs püspök hangsúlyozta, hogy a kilencvenedik évforduló nem csupán a kőből épült templomnak, hanem az itt imádkozó közösségnek is szól, amely kilencven esztendeje zengi Isten dicséretét és kéri kegyelmét a felebaráti szeretethez. Köszöntötte mindazokat, akik a templom javát akarják, és azokat is, akik „akár csak vágyakozással, igyekezettel, olykor az imádság reményében” kapcsolódnak hozzá. Hálát adott a plébánia megújulásáért, és köszönetet mondott mindazoknak, akik a munkálatokban részt vettek.

Martos Levente Balázs homíliáját egy mindennapi élethelyzet felidézésével kezdte: vajon előfordult-e már velünk, hogy valaki hízelegni próbált nekünk? Ilyenkor felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért mondja mindezt, és mit akar tőlünk. A püspök megjegyezte, hogy különösen nehéz helyzetben van az, akinek hosszú időn keresztül alig vagy egyáltalán nem mondják meg az igazságot. Az ilyen embert a tartósan egy irányból fújó szél hatására megdőlő fához hasonlította.

Ezzel a képpel vezette be a Máté evangéliumából felolvasott történetet, amelyben a farizeusok előre eltervezik, hogyan csalhatnák csapdába Jézust. Mielőtt feltennék neki az adófizetésről szóló kérdést, hízelgő szavakkal fordulnak hozzá: „Mester, tudjuk, hogy igazat beszélsz, és az Isten útját az igazsághoz híven tanítod, és nem vagy tekintettel az emberek személyére.” A püspök rámutatott, hogy a farizeusok három igaz állítással próbálták félrevezetni Jézust. „Milyen nehéz, kedves testvérek, úgy talpon maradni, úgy egyenes gerinccel megmaradni, úgy az igazságban kitartani, hogyha valakik előre megfontoltan, szánt szándékkal és egyébként önmagukban még igaz dolgokkal is hízelegni és félrevezetni akarnak” – mondta.
Martos Levente Balázs hangsúlyozta, hogy ilyen helyzetben az embernek vissza kell találnia a legmélyebb igazságához. Ahogyan a fák a gyökereikbe kapaszkodnak, nekünk is életünk, hitünk és az igazság sziklájához kell ragaszkodnunk.

Jézus felismerte a farizeusok szándékát, és nem engedte, hogy csapdába csalják. Adópénzt kért tőlük, majd megkérdezte, kinek a képe és felirata látható rajta. Válaszával – „adjátok meg a császárnak, ami a császáré” – azonban nemcsak az adófizetés kérdésére felelt, hanem arra is rámutatott, hogy az ember Isten képmását hordozza.
„Ha az adópénz a császár képét és feliratát hordozza, gondoljátok meg, hogy ti mindenestül az Istenéi vagytok” – idézte fel a püspök Jézus tanításának lényegét. Majd kiemelte, hogy az „adjátok meg Istennek, ami az Istené” felszólítás nem egy másik pénzdarabra, hanem magára az emberre vonatkozik. „Ti mindenestül neki tartoztok. Legyen az életetek egészen az övé.”
Martos Levente Balázs hozzátette: ha az ember felismeri, hogy egészen Istenhez tartozik, akkor a császárok jöhetnek-mehetnek, a hízelgés, a kelepce és a csalás végül semmit sem számít. Ez azonban nem ment fel bennünket az egymás iránti felelősség alól. Továbbra is feladatunk, hogy szót értsünk egymással, és tisztelettel, igazsággal forduljunk embertársaink felé.

A püspök arról is beszélt, hogy Krisztus követői kétezer éve újra és újra igyekeznek visszatalálni életük valódi gyökeréhez. Bár a kísértéseknek sokszor engednek, ismételten Istent keresik, és hálával tapasztalják meg, hogy az evangéliumban életet találnak.
A templom felszentelésének évfordulója egybeesik Szent Lukács evangélista ünnepével. Martos Levente Balázs emlékeztetett arra, hogy Lukács különös figyelemmel mutatta be Jézus irgalmasságát, a szegények iránti szeretetét és az idegenek befogadását. Evangéliumában hangsúlyos szerepet kapnak a vámosok és a bűnösök is, akik Jézus köré gyűlnek, hogy hallgassák őt, és akik előtt Jézus megnyitja Isten országát.
Ehhez kapcsolódva idézte fel a templom védőszentjének, Páli Szent Vincének az alakját, aki az újkor hajnalán Párizsban Isten irgalmas szeretetének egyik legnagyobb hirdetője volt. A püspök hangsúlyozta, hogy bár az evangéliumot sokféleképpen igyekszünk megélni, mindig vannak olyanok, akiknek életében a szegények szolgálata és az irgalmasság cselekedetei kerülnek a középpontba.

Egy személyes párizsi emlékét is megosztotta a hívekkel, majd Páli Szent Vincéről szólva így fogalmazott: „Ő azért lett az akkori hitnek a megújítója, mert őszinte szeretettel tudott szeretni. Mert nem volt más dolga, mint az Isten szeretetéből meríteni. Másokért lenni.”
Homíliája végén a templom és a közösség jelentőségére irányította a figyelmet. Mint mondta, az emberek oltalmat, békét és biztos alapot keresnek, amikor imádkozni térnek be Isten házába. Ha itt le tudják tenni terheiket, és az Istennel való találkozásban megújul a hitük, a szeretetük és a reményük, akkor a templom és közössége mások számára is bátorítás forrásává válhat.

Végül arra buzdította a híveket, kérjék Istent, hogy semmi ne homályosítsa el látásukat, még saját hibáik és hiányosságaik sem. Imádkozzanak azért, hogy újra és újra visszatalálhassanak hozzá, és hogy Isten adjon olyan hivatásokat, amelyek az ő szeretetéről és jelenlétéről tanúskodnak a világban.
Az ünnepi szentmisét követően Martos Levente Balázs megáldotta a megújult plébániaépületet, majd közös agapéval folytatódott a jubileumi ünneplés.

Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír

Képgaléria

Keresés

Az oldalon

 

Főegyházmegyei papok

Plébánia keresése

A főegyházmegye intézményei

 


 







Adó 1%-a, Katolikus Egyház
Partnereink:




Új Ember bolt